Joalis – a szervezet méregtelenítése

Kongresszusok

Kongresszusok

XIII. Joalis kongresszus - élménybeszámoló

A Joalis Kongresszus immár 13. éve kerül megrendezésre. Ha valaki ezidáig azt gondolta, hogy a 13 szám, hogy is fogalmazzak, talán „nem túl szerencsés”, akkor most biztosan megváltoztatta a véleményét.

A Rubín Wellness & Conference Hotel aulájában péntek reggel már jól ismert arcok és új terapeuták is gyülekeztek. Sok régi ismerős köszöntötte egymást – a hangulat már az elején kellemes és barátságos volt. És elárulhatom, hogy egy az esemény végéig így is maradt.

Ami különösképpen megörvendeztette a Joalis iránt elkötelezettek csapatát, az az a tény, hogy sok új arcot köszönthettünk berkeinkben. Az érdeklődők köre egyre csak bővül, sokan nemcsak érdeklődnek, de terapeutákká – a Joalis család tagjává is válnak.

Mihályi Mónika, Lakatos Ágnes és Rideg doktor előadását is.

    

Mindemellett számtalan személyes tapasztalatot, véleményt osztottak meg egymás közt a résztvevők. Ha esetleg félbemaradt beszélgetések maradtak, senki se búsuljon, mert nemsokára itt van a Nyári tábor, ahol ott folytathatja mindenki, ahol abbahagyta. Jelentkezni lehet, sőt egyenesen ajánlott :) Ti is így látjátok?

 

A cikk értékelése

Először jár nálunk?

Ha először jár itt regisztráljon és kezdje a módszer megismerésével. Kellemes böngészést!

Továbbiak…

Újdonságok

Már rendelhető a Joalis Info új száma ...

 

Nincsenek újdonságok